A kereszténység és a vallások

Amióta ember él a földön, a vallásosság hozzá tartozik minden történelmi korban, és minden népcsoportban az emberhez. A vallás kérdése lényeges az ember számára, ezt a témát nem lehet kikerülni. A vallás az embernek Istenhez fűződő viszonya, Istentől kiinduló, és Istenhez vezető út. Aquinói Szent Tamás szerint mindenki vallásos, aki a világ „Istennek” nevezett alapját és célját keresi. A világ nagy kérdései mindenkit foglalkoztatnak: hogyan keletkezett az élet, mi az ember életének és a szenvedésnek a célja, mi lesz velünk a halál után, kinek érdeke az, hogy jók legyünk, hogyan lehetünk boldogok? A vallásos emberek azt válaszolják, hogy Isten az, aki választ tud nekünk adni ezekre a létkérdésekre. Amikor Isten megteremtette az embert, akkor úgy alkotta meg, hogy az vágyakozzon az örök élet, az örök boldogság, azaz Isten után. Szívünkbe írta ezt a vágyat, mert az ember Istentől és Istenért teremtetett. Ő szüntelenül vonzza, hívogatja magához az embert, és az ember csak Istenben találja meg a boldogságot, amelyet keres. Az emberek a különböző vallásoktól vártak választ az emberi lét rejtélyeire, melyek a szíve mélyén nyugtalanították őt. Sokféle módon próbálkoztak a történelem folyamán, hogy megfogalmazzák vallásosságukat. Az emberi próbálkozások azonban csak töredékében tudták kifejezni az igazságot, mert Isten az, aki maradéktalanul választ adhat nekünk mindenre. Lássuk most az emberi erőfeszítéseket, próbálkozásokat, amelyekkel az Istenhez vezető utat keresi az emberiség. A természeti népeknek primitív vallásuk volt. A lélek belső világában sejtelmek éltek csupán, nem volt megfelelő fogalmi rendszerük, szókincsük arra, hogy kifejezzék magukat. Mindössze kevés, de mélyről fakadó külsőséggel tudták kifejezni gondolat- és érzelemvilágukat, sejtéseiket Isten létéről. Már az ősember is kereste a körülötte lezajló események okát. Különböző hitképzeteket alkotott. Az örök életbe vetett hitéről tanúskodnak a régészeti leletek, mint például a sírokban található tárgyak, melyek „biztosították” a halott túlvilági gazdagságát. A görög és római civilizációban nem annyira az istenek tiszteletére, mint inkább az istenek kegyeinek elnyerésére törekedtek. Varázslás, jóslás, mágikus szertartás jellemezte vallásosságukat. Isteneik „emberképű”, antropomorf (bűnöző, bosszúálló) istenek voltak. Szókratész, Platón élesen bírálták ezt a vallásosságot. A hinduizmus szerint egyetlen világfeletti, és világot átható őselv létezik, a Brahman, melynek három arculata van: Brahma=teremtő, Visnu=megérző és Síva=romboló. Könyveik a Védák, később keletkezők pedig a Brahmanák és az Upanisadok. A hindu életcél az, hogy az ember egyesüljön életének végén a Brahmannal. Ehhez olyan életút vezet, melyet a földi dolgokról való teljes lemondás, a szenvedélyektől való teljes megszabadulás jellemez. A tökéletes önfegyelmezés módja a jóga. A megtisztult ember úgy egyesül Istennel, hogy öntudata kialszik, feloldódik. Ez a nirvána. A hinduizmusban tehát az emberek az isteni misztériumot kutatják, szabadulást keresnek létünk nyomorúságaiból aszketikus gyakorlatokkal, elmélyült meditációval, vagy szerető bizalommal Istenhez menekülve. A buddhizmus Kínában és Japánban terjedt el. Alapítója Sziddhárta Gautama, Buddha. A buddhizmus sikerének titka abban rejlett, hogy a különböző eredetű vallási elemeket úgy kapcsolta össze és töltötte meg új tartalommal, hogy közben új vallást alkotott, és megszabadult a brahmanok kötelékeitől. Elutasította a védák tekintélyét, átvette a brahmanizmus majdnem minden vallási elképzelését, de lényegében másként magyarázta. A buddhizmus inkább új magatartás, mint új tanítás. A buddhizmus is a lélekvándorlást vallja, és négy fő igazságot fogalmaz meg: 1. a földön minden csak szenvedés, és múlandó; 2. A szenvedés oka a bennünk élő hatalomvágy, és az élvezetek utáni vágy; 3. A szenvedéstől az önzés, életszomj, vágy kioltása szabadít meg; 4. A szenvedés megszüntetésének 8 útja van: a helyes hit, a helyes gondolkodás, a beszéd, a cselekvés, az élet, a törekvés, a vizsgálódás, a szemlélődés. A buddhizmus különféle formáiban fölismerte e mulandó világ radikális elégtelenségét, s olyan utat tanít, melyen az emberek áhítatos és bizakodó lelkülettel elérhetik a tökéletes szabadság állapotát, vagy a saját törekvésükkel, illetve felsőbb segítséggel a megvilágosodás legfelső fokára juthatnak. A mohamedanizmus, vagy iszlám alapítója Mohamed próféta volt. Egy látomásra hivatkozva azt tűzte ki élete céljául, hogy Ábrahámnak a zsidóktól és a keresztényektől „elrontott” vallását helyreállítsa. Tanait a Koránban foglalták össze. Eszerint egy az Isten, Allah, és Mohamed az ő prófétája. Allah meghatározza az emberek földi sorsát, kiválasztottai elérik az örök boldogságot, amely a földi örömök bőségét jelenti, a többiek a pokolba kerülnek, ami a szenvedés és a kínok helye. Vallásos követelmény a napi ötszöri ima Mekka felé fordulva, és a mohamedán szegények segítése. Böjti hónapjuk a Ramadán, amikor napkeltétől napnyugtáig nem étkeznek. Életükben legalább egyszer kötelező elzarándokolniuk Mekkába. Az iszlám értékei: az egyistenhit, az imádsághoz, vallási előírásokhoz való hűség, szent könyvük tisztelete, az iszlám testvériség, ami azonban kizárólag a saját vallásukon belüli! Az iszlámot nem követők ellenségnek számítanak. Ábrahámot, Mózest és Jézust Mohamed előfutárainak tartják, tisztelik Máriát, de a keresztényeket hitetleneknek tartják. Mohamed élete utolsó éveiben a politikai uralom gondolatát mindennél fontosabbnak tartotta, és vallási prófétából így lett hadvezérré, törvényhozóvá, politikussá. Hívei kötelességévé tette az iszlám vallást terjesztő szent háborút, a dzsihádot. A zsidóság az ószövetségi üdvtörténeti korszakban alakult néppé Isten történelmi beavatkozása, a kiválasztás és a szövetségkötés következtében. A Szentírás tanúsága szerint Jeruzsálem nem ismerte föl Jézus, az Isten Fia látogatásának idejét, és a zsidók többsége nem fogadta el az evangéliumot, sőt néhányan szembeszálltak terjedésével. A zsidó nép megőrizte kiválasztottságának tudatát, az üdvösség reményét, és Isten sajátos ígéretébe vetett hitét. Jézus maga is zsidó volt. Nem új vallást akart létrehozni, hanem e nép törvényét akarta teljessé tenni. Ebből a népből választotta ki tanítványait, hogy jelezze, igényt tart a zsidó népre. Az ősegyház ettől a néptől vált külön. A zsidóság életében szoros a kapcsolat a vallási és társadalmi élettel. Hitük alapját képezi Mózes öt könyve, a Törvény, azaz a Tóra. Ehhez kapcsoltak később még két nagy gyűjteményt, a Próféták és az Írások csoportját, és a Palesztinában élő zsidóság Kr. u. az I. század végén, II. sz. elején zárta le a szent könyvek gyűjteményét, melyet a kereszténység Ószövetségi Szentírásnak nevez. A zsidó vallásban szigorú egyistenhit, monoteizmus fogalmazódott meg. A földművelő, pásztorkodó nép számára Isten a Teremtő, aki az embert a saját képmására alkotta, szeretetből, a zsidó népet pedig választott népeként segíti történelme folyamán, mert Isten a történelem Ura, Izrael Istene. Az ókorban egyedülálló módon fogta át az istenhit az egész zsidó társadalmat. Az Isten képmására teremtettség azt jelentette a zsidó nép számára, hogy a teremtett világban az embernek képviselnie kell a Teremtőt munkájával és felelősségével. Isten választottainak méltóknak kell lenniük a nagy elődökre: Ábrahámra, akit Isten kiválasztott előzetes érdem nélkül arra, hogy általa áldást nyerjen a föld minden népe; Mózesra, aki a Törvény és a Szövetség közvetítője; Dávidra, akiben megújulnak a Messiásra vonatkozó ígéretek. A zsidóság a szombatot az istenkapcsolatnak szentelte: az emberek részesedtek a Teremtő nyugalmából, és Isten képmásaként élhettek. Közösségük emberi, testvéri közösség volt. Hétévente meghirdették a „szombatévet”, amikor az elzálogosított birtokokat visszaadták az elszegényedett tulajdonosnak, hogy a társadalomban ne legyen túl nagy anyagi különbség az emberek között. A vallási ünnep, a kultusz az emberformálást szolgálta. A zsidóság vallási központja a jeruzsálemi templom volt, melyhez ünneplési rend kötődött. Alapünnepük a zsidó húsvét, pészah, a pünkösd az egyik zarándokünnep, a sátoros ünnep Izrael pusztai vándorlásának emlékünnepe, a hanuka nyolc napig tart decemberben, a megszentelés, megtisztítás, felavatás, a fény ünnepe. A Katolikus Egyház álláspontja a vallásokkal kapcsolatban A II. Vatikáni Zsinaton a Katolikus Egyház lépéseket tett abban az irányban, hogy kialakuljon egy olyan gondolkodásmód, melyben megszűnik a zsidósággal való ellenséges szemlélet. A Katolikus Egyház arra biztat minden embert, hogy őszintén törekedjen a kölcsönös megértésre és mindenki számára közösen gyarapítsák és óvják a társadalmi igazságosságot, az erkölcsi értékeket, a békét és a szabadságot. Folytassunk párbeszédet a különböző vallásokkal. Tanúskodjunk a keresztény hitről és életről, hogy ismerjék meg, becsüljék és támogassák a náluk található lelki, erkölcsi és társadalmi-kulturális értékeket.

CsatolmányMéret
forgatokonyv-a_keresztenyseg_es_a_vallasok-ok.doc47.5 KB