Az evolúció

A „fejlődés” latin szóval „evolutio” azonosságot megőrző változást jelent. A szó szoros értelmében egy élőlény, tág értelemben pedig egy szellemi érték pozitív változása, kibontakozása. Az evolúciós elmélet azt állítja, hogy az élőlények a földtörténet során változnak, általában a bonyolultabb formák felé, és hogy a ma élő több millió faj eredetileg kevés számú, vagy akár egyetlen fajból alakult ki. Az evolúciós elmélettel kapcsolatban erősen megoszlanak a vélemények. A hagyományos evolúciófogalom három nagy pontban foglalható össze: 1. Az ember lelkét közvetlenül Isten teremti; 2. Nincs kizárva, hogy Isten állati testet használt föl az emberi test kialakítására; 3. Az eredeti bűn dogmáját egyelőre csak azzal a feltevéssel tudjuk magyarázni, hogy minden ember egyetlen emberpár leszármazottja. A teremtés és a fejlődés kapcsolatáról elmondhatjuk, hogy a teremtés tana nem zárja ki a biológiai fejlődést, még azt sem, hogy belső erőkből kiindulva új fajok keletkezzenek. A teremtés, mint teológiai fogalom és a fejlődés, mint természettudományos fogalom nem állnak ellentétben, hiszen nem ugyanazt a kérdést válaszolják meg. A fejlődés feltételezi a létet, de azt nem magyarázza meg. A teremtés éppen magát a létet magyarázza és a kezdetet. A kezdet és a vég a teológia és a filozófia tudományának fogalmai, nem pedig a természettudományé. Az abszolút kezdet nem fejlődés eredménye, hanem a semmiből való teremtésé. Isten a teremtésben megadja a belső erőket és képességeket, valamint a fejlődés, a kibontakozás alapjait is. Hogy a fejlődés mire képes, az önmagában természettudományos kérdés, de valljuk az anyag teremtését és azt, hogy a szellemi élet nem az anyag terméke. Pierre Teilhard de Chardin elsők között foglalkozott az evolúció gondolatával. Azt tanította, hogy az evolúció egy kozmikus világfolyamat, az egységesülő fizikai és szellemi valóságnak időbeli és térbeli alakulása az ősatomtól az Ómega pontig. A fejlődést úgy fogalmazta meg, hogy azt folyamatosság és megszakítás jellemzi. Két nagy szakítás van ebben a folyamatban: az élet kiemelkedése, majd pedig a reflektáló tudat megjelenése. Az emberről azt állapítja meg, hogy testileg az emberelőttitől származik ugyan, de összehasonlíthatatlanul több annál, felülmúlja a többi élőlényt. A tudatossá vált fejlődés során az ember maga veszi kézbe saját fejlődését. A fejlődés felelős tevékenységre és a jövőbe vetett bizalomra szólítja fel az embert. Keresztények és nem keresztények összefogására van szüksége a világnak. Az ember és a teremtés egész rendje közti egységet a szeretet valósítja meg Krisztus által, aki összekapcsolja és egyesíti az emberiséget. Karl Rahner nagynevű német teológus nevéhez fűződik az evolúciós világnézet, vagy másképp fogalmazva a fejlődésre épülő világszemlélet és a keresztény teremtésfelfogás összehangolása. Rahner abból indult ki, hogy a fejlődésben „emberre irányuló alapelv” érvényesül. Ez azt jelenti, hogy az emberi élet keletkezése nem véletlen. A mindenható Isten teremtő akaratából történt az emberiség kialakulása, és kiemelkedése a többi élőlény közül. Ha Isten valóban mindenható, miért ne teremthetett volna fejlődésre képes világrendet? Úgy akarta, hogy események együtthatása tegye lehetővé az ember keletkezését. Isten a végtelen számú lehetőség közül kiválasztotta azt az egyetlen egyet, amelyben adva voltak az emberi élet keletkezéséhez szükséges feltételek. Tehát Isten az alapja annak a fejlődésnek, amelynek során az emberi élet létrejött. A fejlődés folyamata nem véletlenszerű, hanem isteni szándék által az emberi élet keletkezésére irányított! Az evolúció felfogható úgy, mint célra irányító, fenntartó és a teremtményekkel együttműködő isteni tevékenység, vagy másképpen fogalmazva, mint folytatólagos teremtés, melynek előfeltétele a semmiből való teremtés. Isten öröktől fogva létezik, Ő a Teremtő, Ő viszi végbe a semmiből való teremtést, és létben is tartja a megteremtett világegyetemet. Az embert célra irányítja, a cél pedig az üdvösség, az örök élet. De mit jelent a „semmiből való teremtés”? – vethetjük fel a kérdést. A „teremtés a semmiből” azt jelenti, hogy Isten a saját létteljességéből teremt, maga Isten az ősforrása mindannak, ami van. Az Ő életforrásából fakad minden más egyéb, ami a világon létezik. A teremtésre Istennek nem volt szüksége, hanem tiszta jóságból, szeretetét önzetlenül ajándékozva teremtett mindent, lehetővé téve, hogy megismerjük szentháromságos lényegét. A teremtés eseménye magában foglalja a tér és az idő keletkezését. Isten a térben és az időben létben tartja az egész teremtett világot, azaz folyamatosan, tartósan tevékeny a teremtésben, gondviselő és irányító tevékenységet folytat. Isten világfolyamatot irányító tevékenysége a gondviselés. Ő nem előre szól bele az emberi cselekedetekbe, hanem utólag gondoskodik, azaz célhoz vezet. A természetben és a történelemben végbevitt minden egyes jótette arra szolgál, hogy őt dicsőíthessük. Megtapasztalt üdvösséges tevékenysége felébreszti a reményt az emberben, hogy gondoskodásával a jövőben is mellette áll népének. Üdvözítő akarata legyőzi a gonosz hatalmát. Ez a győzelem Jézus Krisztusban végérvényesen nyilvánvaló lett. A keresztény teremtéshit alapja a világegyetem különféle létezőinek egysége. A világban minden egy és ugyanazon Isten teremtménye, nincs eleve minden jelen kezdettől fogva, egyedül csak Isten létezik öröktől fogva. A világ egy és osztatlan - egy világként egy történelme van. A különféle létezőket belső hasonlóság és közösség fűzi össze, eredetük és rendeltetésük egységet alkot. Ebben az egységben kiemelkedik az ember, akire az Istenre irányítottság és a végesség jellemző. Minden emberi teremtmény sajátos kapcsolatban áll Istennel, aki minden valóság abszolút teljessége és alapja. Az emberi élet célja az, hogy Istent keresse, és rátalálva Istenre megtegye az Ő akaratát. Az istenkeresésben saját aktivitásunk révén egyre magasabb tökéletességet érünk el, és ez Isten abszolút teljességének az erejéből történik. Isten akaratából, és terve alapján az anyag fejlődésének az élet és az ember felé kellett haladnia. A világ létezőinek kialakulása az ember irányában fejlődött, az emberben az ő történelmeként folytatódik, az ember történetében éri el célját. Ebben az emberi történelemben válik lehetővé, hogy Isten Fia, Jézus Krisztus megtestesülve végrehajthassa az emberiség üdvösségéért a megváltás tettét.

CsatolmányMéret
forgatokonyv-evolucio-ok.doc48 KB