Az Eukarisztia megalapítása a Bibliában

Az Eukarisztia megalapítása húsvéti vacsora keretében történt. A zsidó hagyományban a húsvéti vacsorán az Egyiptomból való szabadulásra emlékeztek, és kifejezték reményüket a Messiással elérkező végső szabadulásra. Az Úr parancsa így hangzott: „Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökre.” (Kiv 12,14)

A rituális vacsorának a menete azzal kezdődött, hogy a családfő bevezető áldást mondott. Ezután körbeadták az első kelyhet, és elfogyasztották a húsvéti bárányt keserű salátával. A második kehely közreadásakor a legfiatalabb résztvevőnek meg kellett kérdeznie, miért van mindez. A családfő válaszolt a kérdésre. Elmondta, hogy honnan ered az ünnep, majd zsoltárokat énekeltek. „(Alleluja!) Áldja az Urat minden nép, minden törzs dicsőítse! Mert kegyelme hathatósan működik bennünk, és hűsége megmarad örökké.” (Zsolt 117,1-2)

A családfő által megáldott kovásztalan kenyeret fogyasztották ezután. „De ne egyél hozzá kovásszal készült kenyeret: hét napig a kovásztalan kenyeret, a szükség kenyerét edd, hisz nagy sietségben vonultál ki Egyiptom földjéről, s így emlékezz meg Egyiptom földjéről való kivonulásod napjáról egész életedben.” (MTörv 16,3) Ezután itták ki a harmadik és a negyedik kelyhet, miközben újra zsoltárt énekeltek. „(Alleluja!) Adjatok hálát az Úrnak, mert jó: irgalma örökké tart.” (Zsolt 118,1)

A zsidó húsvéti vacsora egyben előképe volt az eszkatologikus lakomának, mely a végső beteljesedést vetítette előre: a győzedelmeskedést a halál felett, és az Isten végidőbeli uralmában részesedést.

Míg a régi húsvéti vacsora „emlékezés” volt az egyiptomi fogságból való szabadulásra, az új húsvéti vacsora is „emlékezés”, mégpedig magára Jézusra. Az „emlékezés” nemcsak azt jelenti, hogy egy múltbeli eseményre visszatekintünk, hanem azt is jelenti, hogy a jelenben újra átéljük azt.

Az eukarisztia lakoma-közösség Jézussal, amely összeköt egymással embert és Istent. Az egyház istentiszteletének a középpontja ez, és kezdettől fogva a liturgia része volt. Az Egyház hittel vallja, hogy Jézus bemutatott keresztáldozata valóban jelen van az eukarisztikus cselekményben minden kegyelmi gazdagságával együtt. Ezt Krisztus szavai és a Szentlélek lehívása garantálják.

Az eukarisztia alapításának elbeszélése megvan mind a három szinoptikusnál, Márknál, Máténál és Lukácsnál, és még Pál apostolnál is. Az alapítási szavakban eltérések találhatók, mert a hagyomány nem szó szerint, hanem tartalom szerint őrizte meg Jézus szavait. Két alaptípus különböztethető meg a szövegekben, ami két különböző liturgikus használatra vezethető vissza. Létezett egy alapszöveg, amely Márktól és Páltól független hagyomány, ebből származik valamennyi újszövetségi beszámoló. Lukács szövegében a márki és a páli hagyomány összedolgozása figyelhető meg.

Jézus halála mindenki számára a megváltás forrása. Az új húsvéti vacsora megalapítása azért történik, hogy a tanítványok Jézusra való emlékezésként tartsák meg ezt az ünnepet, és adják tovább a következő nemzedékeknek a végidőbeli beteljesülésig.

Jézus áldozathozatalát, önfeláldozását már az Ószövetség is megjövendölte: „Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul: látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata.” (Iz 53,10)
Az Írás arról is jövendölt, hogy Ő mások bűnét magára vállalja: „Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta.” (Iz 53,11b)
Az Úr új szövetséget ígér választott népének: „Igen, jönnek napok - mondja az Úr -, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, holott én uruk voltam - mondja az Úr. Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok - mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. És többé nem lesz szükség rá, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvérét így tanítsa: Ismerd meg az Urat, mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtől a legnagyobbig - mondja az Úr -, mivel megbocsátom gonoszságaikat, és vétkeikre többé nem emlékezem.” (Jer 31,31-34)

Jézus eukarisztikus vacsorája ennek a szövetségnek az elővételezése, az egyház eukarisztikus ünneplése pedig emlékezés Jézusra, és megjelenítése az Ő szavainak és tetteinek, melyek ezen a vacsorán történtek.

Az alapítási elbeszélések alapján Jézus négy tevékenysége figyelhető meg: kezébe vette, hálát adott, megtörte és adta. Ezek a kifejezések több alkalommal is visszatérnek az evangéliumokban Jézus csodáinál. Ez a négy kifejezés meghatározza a későbbiekben az eukarisztia liturgiájának négy lényeges elemét: az adományok oltárra helyezését, az alapítás elbeszélését, ami az eukarisztikus ima része, az eukarisztia megtörését, és az áldozást. Jézus maga ad utasítást az apostoloknak, hogy az ismétlő cselekmény az Ő emlékezetére történjen.

A kenyér és a bor az új szövetség üdvadományai. A kenyér ünneplése azzal kezdődik, hogy hálát ad érte, majd megtöri és azonosítja: a kenyér Jézus teste. Jézus önmagát nyújtja az apostoloknak, értünk adja a testét, önfeláldozása megfelel Isten akaratának.

A kehely fölött is hálát ad. A bor Jézus vére, olyan adomány, mely megszenteli egyháza tagjait. A kehely elfogadása közösséget teremt Jézus és a tanítványok között. Az asztalközösség megvalósuló egység, és egyben Jézus ajándéka az apostolok számára. A hálaadás köszönet Isten jótéteményeiért és Isten áldásának a lehívása. Jézus vére által pecsételődik meg az új szövetség. Ezt a vért Jézus „sokakért”, azaz mindenkiért kiontja engesztelő jelleggel „a bűnök bocsánatára”.

Jézus engesztelő és helyettesítő halálának üdvösségszerző hatása van az emberiség számára. Az eukarisztia ünneplése a messiási lakoma elővételezése és Jézus szeretetének a jele: Jézus valóságosan jelen van, Ő a vendéglátó és Ő az eledel. Krisztus szavának és a Szentléleknek az erejében átváltozik a kenyér és a bor az ő testévé és vérévé. Áldozati testén és áldozati vérén keresztül a keresztáldozat válik jelenvalóvá. Az Egyház ebbe kapcsolódik bele. Jézus vértanúsága önátadás, vagyis az Atya előtti engedelmesség a világ bűneinek kiengeszteléséért. Jézus az Egyháznak hatalmat ad az utólagos megjelenítésre, egyházi ünneplésre vonatkozó parancsa: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Így az eukarisztia az egyházi liturgia központja.

Az ősegyházban a kenyértörést, vagy más néven az Úr vacsoráját Krisztus feltámadásának napján, vasárnap ünnepelték. A tagok a főhöz járultak, és nem befolyásolhatta őket az evilági vagyoni különbség. A mai ember feladata az, hogy méltó módon vegyen részt Krisztus áldozatának valóságos emlékezetén. Tiszta lélekkel, igazi bűnbánattal szabad az Úr asztalához járulni. A tiszteletlenség és a visszaélés bűn. A méltatlan áldozás szentségtörés. Ez az óra meg lett határozva Isten üdvözítő tervében, hogy előrevetítse a végidőbeli beteljesedést, Isten országának az eljövetelét és az Isten országában megvalósuló asztalközösséget.

Az eukarisztia vételének hatása a János evangéliumában található szőlőtő hasonlattal írható le: létrehozza az ember számára a Krisztussal való egységet. Megtanulunk Krisztussal együtt élni, cselekedni, szenvedni, meghalni, és megdicsőülni, mert a hívő közösség a Jézus által hozott üdvrend hordozója. Ez a közösség életét Jézusból merítik: Jézusban marad, elfogadja tanítását és a hitben azonosítja vele magát. A keresztség pecsételi meg ezt az azonosulást. Jézus a közösség életének forrása és központja: szavának ereje az embert hitre és bűnbánatra hangolja. Jézus nélkül semmit sem tehetünk, Ő biztosítja imáink meghallgatását. Imánk párbeszéd Istennel, melyben magunkat az Atya akaratához alakítjuk. Az Atya Jézus küldetésének a kezdeményezője és kísérője, szeretettel fordul a világ felé, és szeretetét Jézusban adja át nekünk. Ebből származik igazi örömünk: megtenni az Atya akaratát, elvállalni az Atyától kapott küldetést és megmaradni szeretetében.

„Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek is, és teljes legyen az örömötök. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” (Jn 15,8-13)

CsatolmányMéret
forgatokonyv-az_eucharisztia-a_bibliaban-ok.doc49 KB